Hyuuga Hinata Fan Site

Az Akatsukiról

Elkülönítettem egy viszonylag spoyler mentes részleget:

 Az akatsuki egy titkos szervezet. Azoknak a Shinobiknak  gyülekezetéből áll, akik egykor ellene fordultak és kiváltak saját falujúkból. Ezt az is jelzi, hogy a fejpántjukon a falujuk jele látható áthúzva egy karcolással. Tudjuk, hogy először tíz tagja volt. De Orochimaru összetűzésbe került Itachival ezért elhagyta a szervezetet. De ez nem jelenti azt, hogy az ellenségünk ellensége a barátunk ugyanúgy harcol Konoha ellen is.  A szervezet célja nem kisebb dolog, mint a ninja világ monopolizása és a világ háborúinak irányítása, ehhez szükségük van rengeteg pénzre, amit külöböző emberek holtestéért kapnak és szükségük van a Jinchurikik erejére azaz a Narutohoz hasonló emberekben lakozó nagy erejű démonokra. A tagok fekete köpenyt viselnek vörös felhő mintával. Mindegyikük rendelkezik ezen kívűl egy gyűrűvel.

 

Spoyler:

A leírás a Naruto shippuuden 89. része alapján készült aki még nem tartassz a Shipuudenek  részeinél ne olvassad tovább.

Aztán Sasori mester Chiyo-baaval folytatott harca következtében meghalt. Aztán a Shikamaru ellen folytatott harban Hidan és Kakazu meghaltak és harcképtelenné lettek. Még tagja Hoshigaki Kisame, Deidara, Zetsu ,de a maradék kettőről semmit nem tudunk. Később megismerhetjük a vezetőt Paint és a "lökött" Tobit valamint Conant.

Halott tagok:

Hidan
Kakazu
Sasori

Még élők:

Itachi
Kisame
Deidara
Zetsu
Tobi
Pein
Conan

Kivált:

Orochimaru

 
Chat
 
Menü
 
Naruto
 
Hinata
 
Hinata családja
 
Shipuuden
 
Extrák
 
Rajongói alkotások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-08-02
 
Naptár
2021. December
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG