Az Akatsukiról
Elkülönítettem egy viszonylag spoyler mentes részleget:
Az akatsuki egy titkos szervezet. Azoknak a Shinobiknak gyülekezetéből áll, akik egykor ellene fordultak és kiváltak saját falujúkból. Ezt az is jelzi, hogy a fejpántjukon a falujuk jele látható áthúzva egy karcolással. Tudjuk, hogy először tíz tagja volt. De Orochimaru összetűzésbe került Itachival ezért elhagyta a szervezetet. De ez nem jelenti azt, hogy az ellenségünk ellensége a barátunk ugyanúgy harcol Konoha ellen is. A szervezet célja nem kisebb dolog, mint a ninja világ monopolizása és a világ háborúinak irányítása, ehhez szükségük van rengeteg pénzre, amit külöböző emberek holtestéért kapnak és szükségük van a Jinchurikik erejére azaz a Narutohoz hasonló emberekben lakozó nagy erejű démonokra. A tagok fekete köpenyt viselnek vörös felhő mintával. Mindegyikük rendelkezik ezen kívűl egy gyűrűvel.
Spoyler:
A leírás a Naruto shippuuden 89. része alapján készült aki még nem tartassz a Shipuudenek részeinél ne olvassad tovább.
Aztán Sasori mester Chiyo-baaval folytatott harca következtében meghalt. Aztán a Shikamaru ellen folytatott harban Hidan és Kakazu meghaltak és harcképtelenné lettek. Még tagja Hoshigaki Kisame, Deidara, Zetsu ,de a maradék kettőről semmit nem tudunk. Később megismerhetjük a vezetőt Paint és a "lökött" Tobit valamint Conant.
Halott tagok:
Hidan
Kakazu
Sasori
Még élők:
Itachi
Kisame
Deidara
Zetsu
Tobi
Pein
Conan
Kivált:
Orochimaru |